Rádió klub: HERTZ -YU7ADY-Ada

Legyél te is rádióamatőr hallgasd az egész világot

Magunkról:


gif_ada2.gif


Az Adai ,,Hertz, rádióamatőr klub egy önnáló nonprofit szervezet kiváló és lelkes fiatalokból és idősebbekből egyaránt tevődik össze, akik éveken keresztül, mint alapító és támogató tagok képezték a közösség gerincét, s tanították az érdeklődőknek a rádiótechnikai kultúrát.

Klubunk az évek során a világ majd minden országával rádiós kapcsolatot teremtett, erről igazoló lapjaink is vannak (QSL). Ezen kívül több külföldi diplomával is rendelkezünk, melyek a minősítésünket jelentik.  

Az elmúlt években a gazdasági hanyatlásból kifolyólag egyre kevesebb fiatal foglalkozik aktívan e szenvedéllyel. A klub nem tudja megfizetni a fiatalok képzését, versenyeztetését. Pedig nagy szükség lenne ebben a mai helyzetben a közösségünk megtartására, bővítésére. A mozgalom összefogását, hazai és nemzetközi, szakmai és társadalmi kapcsolatok ápolását tovább fejleszteni.

Egy aktívan működő közösség a nemzet műszaki kultúrálódásának ügyét is szolgálja. A mozgalom műszaki fejlődése pedig csak erősödő anyagi alapon lehet.


A klub célja

Célkitűzésünk szervezetten összefogni az elektronika, rádiótechnika, számítástechnika egyes ágazataiban öntevékenyen kísérletező és a szakmát szenvedélyesen szerető embereket, különös tekintettel a fiatalokat.

- A hagyományok megőrzése, továbbadása.
- A technikai eszközök, feltételrendszer fejlesztése.
- A külföldi rádióamatőr technikai színvonal követése.


 A klub tevékenysége:


-Rövidhullámú, és URH frekvenciákon a belföldi és külföldi rádióamatőrökkel való kapcsolattartás.
-Mozgalmunk népszerűsítése.(Versenyeken,egyébb aktivitásokon)

-A rádióamatőr vizsgára való felkészítés.Témája: Rádióforgalmazási ismeretek, készülék kezelése, komputer technika alkalmazása a rádiózásban, elektronikai alapismeretek, készüléképítési tanácsadás.


logo33.jpg


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 34
Tegnapi: 77
Heti: 367
Havi: 1 162
Össz.: 449 319

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Magunkról:
Rádió klub: HERTZ -YU7ADY-Ada - © 2008 - 2017 - hertz.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »